Kedves olvasók! Itt van, meghoztam a harmadik fejezetet is. Az előbbihez nem túl sok véleményt kaptam, ezt abban a reményben teszem közzé, hogy kapok pár sort alatta. Amennyiben nem, a következő csak hetek múlva érkezik. Jó olvasást kívánok mindenkinek!!!
Balesetek sorozata
Azzal kezdődött, hogy a lépcsőn lefele menet a lábam beleakadt Jesline ruhájának szegélyébe és majdnem mindketten leestünk. Szerencsére az én drága, józan szobatársam, Leila mindkettőnket elkapott.
A bálterembe érve a szavam is elakadt a csodálkozástól. A tanáraink tényleg kitettek magukért. A mennyezetről lelógó kristálycsillárok sosem látszottak ilyen gyönyörűnek. A régi, földig érő, dohos szagot árasztó függönyök helyét most apró, gyönyörű kézmunkával kidolgozott kékes árnyalatú selymek vették át. A falak melletti öreg páncélokat kifényezték, az iskola címere, a szabadon szárnyaló sólyommal és az alatta levő oroszlánnal kellemes hangulatot adott, mintha egy valódi középkori vacsorán lennénk. A szemben levő falon a híres fiúiskola címere díszelgett: két kard egymásnak feszülve és egy korona. Felfele nézve láthattam, amint a szintén kékes árnyalatú szatén díszletek csodás piruettet járnak ahogyan a légmozgás hajtja őket.Mert hiszen légmozgás, az volt. Az ajtón fiúk és lányok jártak ki és be karon fogva, mint régi jó ismerősök, ami elgondolkodtató megfigyelve azt az aprócska, de lényeges dolgot, hogy egyik iskola diákjai sem létesíthetnek kapcsolatot a másik nemmel.
-Hűűű lányok-mondtam körbenézve- ez lélegzetelállító.
-Még soha nem volt ilyen szép-ámuldozott Beth. Nem kerülhettem önkívületi állapotba a gyönyörtől, hiszen létezik egy élőlény a Földön, aki bármilyen gyönyörből egyhamar kirángat.
-Milyen csodálatosan nézel ki ma este.-rikácsolta Henriett jó hangosan, hogy a közelben álló igazgatónő is meghallhassa, hogy ő aztán tényleg mindent megtesz a barátkozás érdekében. Aztán halkabbra vette és így folytatta- Csak nem egy fiút akarsz meghódítani?
- Nem is tudom....talán. Majd meglátjuk. De az aaa..... az a gyerek ott nagyon tetszik nekem. Szemrevaló-mondtam kis gúnnyal a hangomban az éppen belépő Freddie-re mutatva.
- Nagyon vicces! Ne tégy úgy, mintha nem ismernéd iskolánk nagyra becsült igazgatónőjének a fiát!
-Óóóó. Ezek szerint ő már foglalt, hiszen születésed napján neki ígérték a kezedet. Miért nem szóltál rám előbb, hogy még gondolatban se véthessek az etikett ellen?- válaszoltam tettetett megbánással, majd a lányokkal együtt faképnél hagytuk Henriettet a bosszúságával.
- Jó voltál-dicsértek meg a lányok.
Henriett, úgy tűnt, nem tartotta ennyire dicséretreméltónak a feleletemet és úgy tűnt komolynak gondolta, amit mondtam, mert amint elszakadtunk egymástól azonnal Freddie körül kezdett legyeskedni, nehogy lecsaphassak rá.
A késő esti csípős levegőn sétálva azon gondolkodtam,hogyan is alakulhatott valami ilyen rosszul, ami ilyen jól kezdődött. A Henriettel való szóváltás után nem sokkal az igazgatók megnyitották a bált és kezdődhetett a tánc. Mi négyen, a lányokkal úgy véltük az elején jobb félrehúzódni, hogy megfigyelhessük a talpnyalókat. Az első táncokat ugyanis csak a tanárok és a kis talpnyalóik járják. Az igazgatónő feltűnő jelét adta a fiának, hogy vele akar táncolni, de Freddie egyértelműen kimutatta, hogy neki ehhez nem fűlik a foga és anyja feléje nyújtott kezét a fiúiskola Mr. Darcy-jának vaskos kezébe tette,majd kioldalgott a teremből. Konokné asszonyság felénk közeledett és táncolásra akart késztetni. Úgy gondoltam, egy kis bókolással le tudnám rázni, de, mint kiderült, a ruhája nem azért volt rövid, mert „megpróbálta követni a divatot és nem akart beporosodni”, ahogy én megjegyeztem, hanem , mert még elég régen egy szabó jól elrontotta és azóta sem javíttatta ki. A lányok szerint minden rendezvényen ezt hordja. Felháborodottsága jeléül megragadta a karomat és egy nem túl erős, de annál határozottabb mozdulattal, maga felé rántott és a fogai között sziszegte rám, hogy utálja, ha csúfot űznek belőle. És ezt mindenki szeme láttára. Büszkeségem megsértése égett. De nem a karomon, hanem a szívemben. És pontosan ekkor szólalt meg az az átkozott trombita, ami azt jelezte, hogy most az iskola diákjai mutatják be a betanult produkciókat. Soha nem tévesztettem még ennyi akkordot gitáron. Az első számot újabb tánc követte, ami a tanárok zenejátékát jelentette és azután következett volna a második, amin, egy szőnyegnek köszönhetően már nem bírtam ott maradni.Lábam beleakadt egy rojtba és elestem. Bethnek ugyan sikerült megmentenie féltett gitáromat, de még annál is jobban féltett önérzetem velem együtt a porba hullt. Nem mindenki látta, bár volt néhány pár, aki abbahagyta a táncot és felém nézett. Henriett önelégült vigyorát megpillantva betelt a pohár. Zokogva rohantam ki a teremből odasúgva Bethnek, hogy senki ne jöjjön utánam. Kifele rohanva éreztem, hogy a cipőm pántja a lábamat verdesi, ami egyértelmű jel volt arra, hogy jobbik esetben kicsatolódott, rosszabbik esetben még az is elszakadt. Megfordult a fejemben, hogy a laza cipő újabb esést eredményezhet, de a megállásra még csak gondolni sem akartam. Rohantam, aztán leültem egy padra és a csillagokat nézve azon gondolkodtam, hogy a sors milyen kiszámíthatatlan.
Aztán körbenéztem a kerten. A gyönyörű virágok nélkül elvesztette minden varázsát.A fák hullatni kezdék a lombjaikat, így az avar suhogott a lábam alatt. Arra sétáltam, amerre nem sejtettem embereket. A lányok erre is megtanítottak. Bálok idején az enyelgő párocskák a kert nyugati felében őgyelegnek. A megcsalt, szomorú lányok a keleti részen itatják az egereket, avagy a pincelejáratnál isszák le magukat. A déli rész, ami a sulihoz legközelebb esik, levegőzőhelyként szolgál. Az északi rész, ami az iskolához tartozó terület legtávolabbi pontja ilyenkor nyugis. Elgyalogoltam egészen a vastag kőkerítés közelében levő pavilonig anélkül, hogy bárkivel is találkoztam volna. Leroskadtam. Sírni akartam, de nem ment. Amint a fejem kicsit tisztulni kezdett eszembe jutott a cipőm pántja, ami szerencsére csak kicsatolódott. Ahogy a száguldozó gondolataim csillapodni kezdtek észrevettem az őszi hideget. Nappal valóban kellemes még az idő, de ezen a tájékon még a nyári éjszakák sem mondhatóak mindig melegnek. Már-már úgy döntöttem, hogy visszaindulok amikor az avar halk zörgését hallottam meg. A szememet hunyorgatva- különös, hogy eddig nem zavart a sötétség- megpillantottam egy emberi alakot. Először azt hittem, hogy ő is egy szomorú lélek,aki olyannyira bánatos, hogy észre sem vesz. De nem így történt.
-Nincs egy kicsit hideg a késő esti sétához?-hallottam meg egy meleg, gyöngéd hangot, ami simogatta a fülemet
-Nem igazán jókedvemből sétálgatok-válaszoltam a rejtélyes idegennek, akit nem láthattam, bár a Hold előbújt már a felhők közül, mivel a sziklafal árnyékot vetett az arcára.
-Akárhogyan is, így nagyon csúnyán meg fogsz ám fázni.-mondta újra azon a simogató hangon és felém nyújtott valamit. A felöltője volt az. Először vonakodtam elfogadni. Egy idegen hapsi felöltője, aki nem akarja megmutatni az arcát.De aztán újra megszólalt-Gyerünk már! Ne hozz rossz hírnevet az anyámra azzal, hogy az iskolájában a diákok csak a náthát veszik magukhoz.-és mialatt ezeket a szavakat modta kilépett az árnyékból és én azonnal felismertem Freddiet. A jóképű angol keze még mindig ki volt nyújtva, benne a felajánlott felöltővel, amit immár, mivel én sem tiltakoztam, a vállamra terített.
-Nem jobb így?
-Talán nem fagyok meg-válaszoltam mosolyogva.
-És, ha nem jó-szántadból jársz erre, akkor mégis miért? Várj! Had találgassak! Elfelejtett találka egy fiú részéről? Vagy talán azért itattad az egereket, mert folt esett a vadonatúj ruhádon?
-Nem és nem. Azt ajánlom, a közeljövőben ne vegyél lottószelvényt. Nem igen tudsz találgatni.
-De akkor mégis mit keresel ezen az eldugott részen?
-Ha ennyire érdekel, beavatlak. Úgy kezdődik az estéd, hogy majdnem lelököd a barátnődet egy lépcső tetejéről, aztán egy öntelt liba nem hagyja, hogy kedvedre csodálhasd a díszletet, majd a morcos „alvásfelügyelőnő” arra kényszerít, hogy táncolj, amit egy rosszul irányzott bóknak szánt szólással elhárítasz, de cserébe kapsz egy „szívélyes kézszorítást” egy sereg ember előtt, a zenekar előadásán két akkordból hármat rosszul fogsz le és egy ócska szőnyegben fennakadva leesel. Gondolom, te a helyzetemben ott maradsz és vigadsz tovább!
-Nem. Azt hiszem én is menekülőre fogtam volna.
-Én nem menekültem!
-Pedig nekem nagyon úgy tűnt..
- Én soha nem szoktam menekülni....csak....
-Nyugi. Én megértelek. A kivörösödött szemek pedig tényleg nem arra utalnak, hogy sírtál volna Kimondottan jól állnak neked.
-Fejezd be a szemtelenkedést!- mondtam és vissza akartam adni a felöltőt, de nem engedte. Amíg nem említette a vörös szemeimet, észre sem vettem az arcom nedvességét
-Kérlek ne haragudj-mondta és őszintének tűnt-és ezt pedig hagyd magadnál-folytatta, visszatéve felöltőjét a vállamra.
-Igaz is! Még be sem mutatkoztam. Samantha Jetson.
-Örvendek. Freddie...bár, gondolom ezt már tudod.
-Van egy kis hírneved a lányok körében.
-De te remélem nem hiszel el minden butaságot, amit mondanak. Azok a lányok sok mindent fecsegnek
-Igen. Valójában az égig magasztalnak, de én egy percre sem hittem nekik. Örülök, hogy most te is megerősítesz abban, amit eddig hittem, hogy nem is vagy te egy életre kelt Dávid-szobor.
