I. Fejezet

                                                                     
                                                                  Beilleszkedés.Vagy nem?



-Ez őrültség!- szajkózta Beth már nem is tudom hányadszor- Nem veszed észre, hogy csak az a céljuk, hogy már megint az igazgatónő elé kerülj?
-Dehogyis nem! De nyugi.
-Kirúgatod magad és én nyugodjak meg?!
-Beeeth. Előnyt élvezünk Henriettel szemben.
-Vagyis?
-Mi tisztában vagyunk az ő tervével. Ő viszont nincs tisztában a miénkel.




A nevem Samantha. Amint az előző párbeszédből is kiderült szeretem a kihívásokat. De hogyan is kerültem ebbe a helyzetbe? Ez igen egyszerű.
  Imádom a zenét és Amerikában, az otthonomban nem találtam kedvemre való iskolát.Ezt elviseltem 16 éves koromig, aztán meguntam és több ezer kilómétert utazva kikötöttem itt. Hogy hol is? Anglia egy eldugott kis részén ami, szokás szerint, jobban mutat a fényképeken, mint amilyen igazából. Az iskola olyan volt, mint egy középkori kastély. Falai borostyánnal befuttatva, tágas termekkel, szép kristályablakokkal. Gyönyörű kertje volt, tele virágokkal, amik számomra ismeretlenek. És, ami úgy látszik, mindenki számára egyértelmű: messze a város.Mérlegelve az előnyöket és a hátrányokat úgy döntöttem, hogy beköltözöm. Elvégre, mi baj lehet? Egy egyszerű lányiskola, ahol végre a zenével foglalkozhatok. A bentlakásra úgy gondoltam, mint egy nagy kalandra.....Ekkor nem ismertem még Henriettet. Utálatos egy lány, aki bármit megtesz, hogy az igazgatónő, és főleg a fia, Freddie, kedvében járjon. Két talpnyalója van, de azok felérnek tizenkettővel is. Főleg ha arról van szó, hogy megkeserítsék az én életemet. De engem nem abból a fából faragtak, aki csak úgy hagyja magát.
Beköltözésem napján megkaptam a szobámat. Három lánnyal osztozom rajta.Az egyik Beth, aki a legközelebb áll a szívemhez a beköltözésem óta. Ő fogadta el leghamarabb az „új jövevényt”, aki történetesen én voltam. A másik Leila és a harmadik Jesline. Igen hamar és tárgyilagosan beavattak az iskola rendszabájzatába: A telefont és minden más elektronikus dolgot le kell adni, majd félév végén visszakapjuk őket. Az egyenruhát az ünnepnapokon kötelező viselni, a nyakkendőt mindig és tilos bármit is átszabni. Este kilenc után tilos a kijárás, fiúkkal kommunikálni bármilyen módon egyszerűen felségsértés és tisztelni kell a feletteseket. Beszéltek nekem arról a nőről is, akit maguk között csak Konokné asszonyságnak hívnak. Hamar megtanultam: alacsony írországi besavanyodott nőcske. Utálja az amerikaiakat, a hangos zenét, a bálokat és ha a diákok nem fogadnak szót neki. A feladata csupán annyi lenne, hogy félév elején összeszedi az elektromos dolgokat és félév végén visszaadja azokat, valamint ő vigyázott a raktárra.De ő túlszárnyalta feladatkörét és esténkét a folyosókat járta, lámpaoltásra paracsolva mindenkit......Ekkor már éreztem, hogy ez egy kicsit keményebb lesz, mint a gimi odahaza..De nem borultam ki....MÉG. Viszont amint az első napon, ami ugye ünnepnap és amikor egyenruhában kell lenni, megjelentem a kb. két ujjal rövidebb vörös egyenszoknyában, a V kivágású, méretre igazított ingben és mellényben és a kedvenc fekete magassarkúmban Henriett állt elém öntelt arcal:
-Te mégis, hogy képzeled, hogy így nézel ki a megnyitón?!- Förmedt rám
-És te mégis, hogy képzeled, hogy kérdőre vonsz?!
-Nem olvastad még a rendszabályt? Mert akkor nyomtathatok egyet csak neked!
-Köszönöm figyelmességedet, de nincs rá szükségem. Nagyon is jól ismerem már a rendszabályt és nem láttam benne arra vonatkozó pontot, hogy egy diáklány beleütheti az orrát egy másik diáklány dolgába!
-Viszont, ha olvastad, azt gondolom láttad, hogy engedelmeskedned kell a feljebbvalóknak.
-Igen láttam.De elárulod, hogy mégis mivel vagy te feljebbvaló, mint én?-ekkor a lányok már a torkuat köszörülték mögöttem. A szemem sarkából úgy láttam, hogy Leila a szájához kap a kezével. Mégis mit mondhattam?De nem volt időm ezen gondolkodni, mert Henriett megadta a választ
-Hogy mivel vagyok én feljebbvaló nálad?! Bizony csak annyival, hogy pelenkás korom óta ismerem az iskolát és 14 éves korom óta igazgatónőnk, Mrs. Bethany  kisegítője vagyok.
-Akkor kérlek segítsd ki az igazgatónőt azzal, hogy nem loholsz többet a fia után; engem pedig azzal segíts ki, hogy félreállsz és utamra engedsz-Henriett feje ekkor már inkább hasonlított főtt rákra, mint eredeti formájára, ami, meg kell vallani, amúgy sem volt hétszépség. A lányok említették, hogy Freddie kényes téma Henriett előtt és jobb, ha nem emlegetem, de vissza kellet vágnom valamivel. Sikerült. Túl jól sikerült. Elevenbe találtam. Henriett félreállt és elrohant. Ekkor még nem tudtam, hogy egyenesen az igazgatónőhöz.
  A megnyitón Freddie is ott volt, de Henriett egyszer sem merte ráemelni a tekintetét.Az első nap csak ennyiről szól az Avalom gimiben. A diákok szépen, csedben meghallgatják az igazgatónő beszédét, aztán az órarendek kiosztása után mehetnek, hogy kipihenjék magukat másnapra. A csajokkal már éppen indultunk vola, amikor az igazgatónő ünnepélyesen megkért, hogy fárdjak az irodájába, mert van egy kis megbeszélnivalónk. És mindezt a mikrofonba, az egész suli füle hallatára. Na Samantha, te is szépen be fogsz illeszkedni, gondoltam. Amikor odementem a pódium mellé ott várt rám a z igazgatónő és mellete volt a fia, Freddie. Valóban jóképű angol fiú, de nem az a valaki akiért úgy megtudnék őrülni, mint ahogy Henriett. Amikor elhaladtam előtte széles mosolyt villantott rám. Mintha csak azt akarta volna mondani: „Bármit is tettél, szép volt, borítsd csak ki az anyámat.”
 Az igazgatónő szerencsére nem fújta fel úgy a dolgot, mint Henriette és csak annyit mondott, hogy az elkövetkezőkben vigyázzak, hogy ne bőszítsem fel a feljebbvalóimat. A Freddievel kapcsolatos vádamról bezzeg úgy látszik nem szólt a kis kígyó. Persze ezt csak magamban gondoltam és örültem, hogy megszabadutam.
 Viszont az első héten már törzsvendég lettem Mrs. Bethany irodájában. Emlékszünk még a rendszabájra?
Kissé átértelmeztem. Leadtam minden elektromos dolgomat, csak a telefonomat hagytam magamnál és áldottam anyámékat, hogy olyan okos telefont vettek nekem, hogy nem kellet külön sem zenelejátszó, sem fényképezőgép, sem semmi ilyesmi.A nyakkendő? Előszeretettel felejtettem el viselni.Fél tízkor még a csillagokat bámultam a kertből és minden este írtam egy e-mailt a gyerekkori barátomnak. Henriett bosszantása már csak hab volt a tortán. A lányokkal nagyon jól összebarátkoztunk, az igazgatónő egyre jobban kiborult tőlem
-Kisasszony! Ezzel betelt a pohár-hallottam már ki tudja hányadszor azon a héten. Most éppen az volt a gond, hogy fagyit akartam enni és mivel nem adtak, bementem a konyhára és egy kis figyelemelterelő hadművelettel elcsentem négy fagyit.-Eddig még csak hagyján, hiszen a csínjeit egyedül követte el! De most ezeket az áldott jó lányokat is belerángatja, akikkel soha semmi gond nem volt- Azok az „áldott jó lányok” voltak a szobatársaim, akik csupán a konyhásnéni figyelmét terelték el. Pedig ha tudta volna az igazgatónő, hogy azok az angyalok, akiket ő az égig magasztal, minden hétvégén, amikor kimenő van bizony nem kevés alkoholt fogyasztanak, amit irigylésre méltóan bírnak
-Na de Mrs Bethany...
-Ne keressen kibúvót! Megvonom maguktól ezt a hétvégét!
-Na de...
-És ha még egy szót meghallok, akkor a következőt is! Elmehetnek...-iszkoltunk is, de nem voltunk elég gyorsak- Kisasszony!- Szólt utánam az igazgatónő- Remélem az magától érthetődik, hogy az ön előbbi büntetései ezzel nem törlődnek el! Még négy estén keresztül padlót pucol a folyosólyukon és szemetet szed az udvarról. Ha épp nem talál, akkor virágot gondoz. Ugye ezekre fölösleges is emlékeztetnem?
-Igenis, hölgyem-válaszoltam fásultan és a lányok után rohamtam. Nagyon kedvesek voltak. Azt mondták, a bocsánatkérésem fölösleges, hiszen ők voltak a bénák, ők nem tudták elterelni a konyhásnéni figyelmét. Megígérték, hogy segítenek a büntetésem letöltésében és nyomatékosan megkértek, hogy szüneteltessem a bennem lakozó kisördög működését, hogy a következő hétvégén kimehessünk a városba ruhákat venni.
-Ruhákat? Mégis minek, amikor ebben a suliban minden másadik nap ünnepnap és szinte mindig egyenruhában kell lenni?
-Na azért ne túlozz. Eddig összesen kétszer kellet felvenned. És nem is olyan rossz az! Amúgy is, a városban valamilyen kisestélyit kell találnunk.
-És azt minek?
-Ne mondd már, hogy nem tudod, hogy a két zenesuli, a fiúké meg a lányoké többek közt arról híres, hogy minden október első szombatján megrendezik a Hangszerek estélyét?
-Hogy micsodát?
-Hangszerek estélyét, amikor a tanárok zenélnek élőben a diákoknak!- Lelkesedett Leila
-Bizony. És ilyenkor együtt bulizunk a fiúkkal a másik zenegimiből-csatlakozott Beth
-Ejha! És ilyenkor a diáknak semmi dolga?-kérdeztem már-már lelkesedve
-De igen, van...- Válaszolta Beth.
-Gondolhattam volna-mondtam és sóhajtottam-Azt hiszem, ebben az iskolában semmi sem tökéletes. És, mit kell tennünk nekünk, diákoknak?
-Csakis azt, amihez a legjobban értünk
-Amm.Kiborítani az igazgatónőt?
-Nem igazán. Zenélni fogunk.Éppen ezért, csak a jövő héten van esélyünk a városba menni, mert az elkövetkező hetek gyakorlásból állnak.
-De ha zenélünk, akkor hogy fogunk bulizni?
-Jaj! Ne akadékoskodj már Sam!! Kér számot zenélünk és utána miénk a táncparkett.-magyarázta Beth
-De ezt a két számot is rengeteget gyakoroljuk, tehát csak a jövő hétvége szabad.-mondta Leila és megpróbált türelmet erőltetni magára
-Tehát nyomatékosan megkérünk arra, hogy legyél veszteg a jövő héten-szólt bele Jesline is, aki eddig a szoba sarkában pakolászott. Jobbnak láttam hallgatni és helyeslően bólintottam.